CHRISOFIX® Finger splints & metacarpal region

 

Világszínvonalú ortézisek
Svájcban
kifejlesztve és szabadalmaztatva ??

Fájnak, megsérültek az ujjai?

Fájdalmat érez az ujjában?

Az ujjak sérülései, fájdalmas állapotai

Napi tevékenységeink során, munkavégzés közben sporttevékenyégeknél kitettségüknél fogva ujjaink könnyen és gyakran sérülhetnek meg, mely fájdalomhoz, és nem megfelelő kezelés esetén mozgásbeszűküléshez, krónikus fájdalmas állapot kialakulásához vezethet.

Sérülések után, túlterhelés következtében, szalagos/csontos sérülések, porckopással járó állapotok, artrózis illetve egyes rendszerbetegséek (reumatoid artítisz, köszvény, autóimmun betegségek) illetve degeneratív betegségek, állapotok is járhatnak az ujjak illetve az ujjak ízületeinek fájdalmasságával.

Az ujjak porcborítéka idővel, illetve a fenti betegségek, sérülések kapcsán elkophat. Ennek a degeneratív, porckopásos állapotnak a kialakulásában a fenti betegségek mellett az erőltetés, számítógép és okostelefon használat, házimunka, sporttevékenység esetleges korábbi sérülések is szerepet játszhatnak.

Az ujjak ízületeinek porckopása típusos tünetekkel jár, melyeket fontos időben felismerni, és a kezünk, ujjaink fájdalommentes és megfelelő működésének megőrzése érdekében fontos komolyan venni.

Kiknél fordulnak elő leggyakrabban az ujjak sérülései, fájdalmas állapotai

Mivel ujjainkkal kapcsolódunk környezetünkhöz, egymáshoz és a tárgyakhoz, így gyakorlatilag nincs olyan korosztály, akinél az ujjak csontos vagy szalagos sérülése, rándulása, húzódása, zúzódása, ficama vagy törése ne fordulhatna elő. A porckopásos állapotokban inkább az idősebb korosztály vagy a fent felsorolt betegségekben szenvedők érintettek.

Milyen tünetekkel járhatnak az ujjak sérülései, fájdalmas illetve degeneratív, porckopásos állapotai?

Az ujjak estében gyakran kéz a kézben jár a fájdalom és a mozgásbeszűkülés. Az ujjak ízületeiben sérülés, illetve degeneratív elváltozások kapcsán mozgásbeszűkülés, egyes feszítőínsérülések esetén pedig mozgáskiesés is kialakulhat.

A mozgásbeszűkülés mellett a fájdalom állandósulhat. Gyakori, hogy egy tompa kellemetlen fájdalomérzet nyugalomban is jelentkezik, amellett, hogy egyes mozdulatokra erős nyilalló fájdalom is kíserítheti, vagy akár el is lehetetlenítheti a legegyszerűbb mindennapi tevékenyégienket, a munkavégzést illetve sporttevékenységeinket. Előfordulhat, hogy a fenti folyamatok eredményeképpen deformálódnak az ujjak.

Mit tehetünk? Miben segítenek a Chrisofix® ujjsínek?

Az időben felismert tünetekkel járó ujjsérülések, rándulások, húzódások, zúzódások, degeneratív és porckopásos állapotok műtét nélküli kezelésében hatalmas szerepet játszik a fájdalmas ízületet megfelelő pozícióban nyugalomba helyező ujjsín viselete. Az napi tevékenységeink során jelentkező fájdalmaktól illetve az éjszakáinkat megkeserítő kellemetlen tünetektől részben vagy teljesen megszabadulhatunk a megfelelő ujjsín viseletével.

Az ujjak rögzítésében modern kézsebészeti alapelv az úgynevezett „funkcionális rögzítés”. Ennek lényege, hogy annyi,t de csak annyit rögzítünk a sérült kézen/ujjon amennyi szükséges. Ennek egyik alappillére, hogy ezt a megfelelő pozícióban és a megfelelő stabilitás mellett tegyük. Másik alappillére a túlrögzítés elkerülése. Ez azt jelenti, hogy amelyik ízületet nem szükséges rögzíteni annak a mozgását a későbbi mozgásbeszűkülés esélyének minimalizálása céljából szabadon hagyjuk.

Meddig használjuk az ortézist?

A sérülés, rándulás, ficam, zúzódás, csonttörés, porckopás illetve a tünetek súlyosságának megfelelően az ujjsínek viseletére hetekig, de inkább hónapokig lehet szükség, így a megfelelő kialakítás, a komfort, stabilitás és higiénés szempontok biztosítása kulcsfontosságú.

Miért a Chrisofix® ujjsínek?

A megfelelő fájdalomcsillapító hatás mellett a mozgásbeszűkülés esélyét minél inkább minimalizáló funkcionális rögzítés két alappillérét – a pontosan illeszkedő, megfelelő stabilitást adó sín, mely szabadon hagyja az adott helyzetben rögzíteni nem szükséges ízületeket – a Chrisofix® ujjsínek választéka messzemenőkig biztosítja. Komfortos és pontosan illeszthető stabilitást adó és mégis ergonomikus kialakítása az ujjproblémák fent felsorolt széles skálájának kezelését kiszolgálja.

A Chrisofix® ujjortézisek különleges innovatív kialakításának köszönhetően az ortézis testét alkotó alumínium mag megfelelő stabilitást biztosít, miközben fenntartja a pontos és precíz illeszkedés lehetőségét, ezáltal megelőzve a rosszul illeszkedő ortézisek által okozott nem kívánt és kellemetlen lehetséges tüneteket (nyomás okozta fájdalom és bőrirritációs tünetek).

Végperc sín

Az ujjak végpercét, illetve az ujjak végpercéhez tartozó ízület (DIP, distalis interphalangealis ízület) sérülései, túlterheléses állapotai, szalagos/csontos sérülései, porckopással járó állapotai, artrózis illetve egyes rendszerbetegségek (rheumatoid artritisz, köszvény, autoimmun betegségek) illetve degeneratív betegségek, egyes műtét utáni állapotok esetén ajánlott.

Mallet finger splint (DIP)

1. Textile straps

 

2. High-quality medical velcro

 

3. Laminated medical cotton coat (perforated)

 

4. Perforated & breathable polyethylene medical foam

 

5. Corrugatech aluminum core (moldable memory metal)

 

6. Laminated velour coat (perforated)

Chrisofix logo adjustable

Flexibilis

Chrisofix logo light

Könnyű

Chrisofix logo perforated

Perforált

Chrisofix logo X ray

Röntgenezhető

Chrisofix logo washable

Mosható

Ujjsín (DIP+PIP) - Hajlítható

A fent részletezett sérülések és degeneratív állapotok kezelésének egyik legfontosabb, szinte nélkülözhetetlen eszközei az ujjsínek. Az ujj közép (PIP- proximális interphalangeális) és végperc (DIP- distalis interphalangealis) ízületének szalagrendszere rövidülésre hajlamos, így anatómiai helyzetű (ebben az esetben 0 fokos azaz „egyenes”) helyzetű rögzítésükkel kerülhetjük el a szalagrendszer rövidülését, és így a mozgásbeszűkülés és a később nehezen korrigálható kontraktúrák megelőzését. Chrisofix® hosszú fix ujjsín az ujj közép (PIP- proximális interphalangeális) és végperc (DIP- distalis interphalangealis) ízületének a szalagok megfelelő anatómiai helyzetét (0 fok mindkét rögzített) egyedülálló módon nagyfokú stabilitás mellett komfortos, az ujjra pontosan illeszthető kialakítás mellett biztosítja.

Chrisofix Finger splint

Lépjen kapcsolatba

+41 52 670 11 60

hello@chrisofix.com

Minimális megcélzott / becsült forgalom

Jelenlegi iparágak

Copyright© CHRISOFIX®

THE FLEXI-FIX HEALER

World-class Orthoses Developed and Patented in Switzerland   

Patent Numbers: 20130035621, 701845B

We are member of Swiss Medtech

Chrisofix Hungary Kft.

Grassalkovich út 272-274.

1239 Budapest,

Magyarország

Tel.: +36 1 287 10 56

office@chrisofix.com

 

Chrisofix AG

Dorfstrasse 15,

8302 Kloten, Switzerland

Svájc

Tel.: +41 52 670 11 60

hello@chrisofix.com